Egy szegény iskolás gyermek szomorú sorsáról,

a szülők áldozatkészségéről és a tanárok dicséretéről

Szereplők:

tanuló,

mester,

apa,

elbeszélő

Elbeszélő:

Mesélik, hogy volt idő, mikor az iskolában a tanítók veréssel nevelték a gyerekeket, sőt, még olyanról is hallani, hogy a tanítók valamikor csak anyagi ellenszolgáltatás ellenében voltak hajlandóak tanítani a gyerekeket. Ma már ugyan tilos a gyerekek testi fenyítése, de egyes iskolák ma is csak busás összegek ellenében tanítják a gyerekeket. Most hallgassák meg példázatunkat, melynek szövege réges régi időkből maradt ránk.  

"A tábla házának fia: hová jársz réges-régóta ? "

Tanuló: (büszkén kihúzza magát)

"A tábla házába járok."

Elbeszélő:

"A tábla házában mit csináltál?"

Tanuló: (továbbra is büszkén, elégedetten)

"Tábláról tanultam, leckémet faltam.

Mikor táblámmal végeztem: leírtam s befejeztem,

elém tették a gyakorlat tábláját,

délután elém tették a lecke agyagját.

Mikor a tábla háza bezárt, hazamentem,

beléptem a házba - ott ült apám,

apámnak felmondom a feladott szakaszt,

s táblámról tanulok, apám elégedett.

Odaállok apám elé:

"Szomjas vagyok - vizet adj innom,

éhes vagyok - kenyeret adj ennem.

Mossátok meg a testem, vessétek meg az ágyam:

gyorsan az ágyba !

Reggel jókor keltsetek,

nehogy elkéssem: megverne mesterem !"

Reggel jókor kelek,

ránézek anyámra, mondom neki:

"Add ide szám falatját, hadd indulok a tábla házába !"

Anyám a kemencéből két cipót adott:

szeme előtt oltottam éhemet.

A tábla házában a felvigyázó rám szólt:

Mester: (szigorúan)

"Miért késtél el ?"

Tanuló:

Megijedtem, hevesen vert a szívem,

mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam.

A tábla házának atyja kikérdezte táblám,

elégedetlen volt vele, és megütött. (a mester megüti)

A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém,

rám szólt:

Mester:

"Írjatok !"

Tanuló: (már megszeppenten)

Táblámat kézbe vettem,

táblámat írtam,

de volt, mit nem értettem rajta, amit kiolvasni se tudtam.

Ekkor a felügyelő rám szólt:

Mester:

"Engedélyem nélkül miért beszélgettél?" (ismét megüti)

Tanuló: (egyre jobban nyüszítve)

- és megütött,

a felügyelő rám szólt:

Mester: (egyre hangosabban)

"Engedélyem nélkül miért hajolgattál?" (ismét megüti)

Tanuló:

- és megütött,

a szabályzat embere rám szólt:

Mester:

"Engedélyem nélkül miért álltál fel?" (ismét megüti)

Tanuló: (már visít, próbálja elkerülni

az ütéseket)

- és megütött,

a kapu embere rám szólt:

Mester:

"Engedélyem nélkül miért mentél ki?" (ismét megüti)

Tanuló:

- és megütött,

a bot embere rám szólt:

Mester: (elkeseredetten sírva, vonyítva)

"Engedélyem nélkül miért nyújtottad kezed ?" (ismét megüti)

Tanuló: (stb.)

- és megütött,

a nyelv embere rám szólt:

Mester:

"Hibásan mondod a nyelvet !" (ismét megüti)

Tanuló: (stb.)

- és megütött,

mesterem rám szólt:

Mester:

"Kezedet nem jól tartod!" (ismét megüti)

Tanuló:

- és megütött. (most már tényleg elszakadt a húr, kiborul, elrohan az apjához)

Az írnok sorsot megutáltam, az írnok sorsot meggyűlöltem. (apjához)

Apám ! A mesterem nem osztja meg velem tudását,

erős karja elzár engem az írnoki tudástól,

a tudás határától, hogy kis-írnok maradjak:

nem engedi, hogy a tábla házában felsős testvér legyek.

(kezét összekulcsolva, térdre esve, könyörögve)

Add meg hát a díját, hogy ezzel út nyíljék előttem,

hogy a kikérdezés, leckéztetés elmaradjon.

Elbeszélő:

Apja a szót meghallgatta.

A mestert elhívták a tábla házából.

Mikor a házba lépett, leültették a támlás székre, (eljátsszák)

a tábla házának fia szolgálta ki, majd eléje állt,

s amit az írnoki tudásból megtanult,

apjának előadta.

Apja szívét boldogság tölti el,

s a tábla házának atyjához boldog hangon így mondja a szót:

Apa: (mézes-mázosan kérlelve)

"Az én emberkém markát tartja: hullajts belé bölcsességet !

Tanítsd az írnoki tudásra, a mesterség minden fogására,

a számolás, összeadás, kivonás műveletét tárd fel szeme előtt,

s az osztás homályos tudományát világítsd meg neki !"

"Finom sört töltsetek neki: asztalt terítsetek !

Hátára, hasára jó olajat kenjetek !

S én hadd adok új ruhát reá, hadd adom meg díját,

karjára hadd húzok ékes karkötőt !"

Elbeszélő:

Finom sört töltenek neki: asztalt terítenek, (mindezt el is játsszák)

hátára, hasára jó olajat kennek,

s ő ruhát ad reá, megadja díját is,

karjára ékes karkötőt húz.

A mester szívét boldogság tölti el, nyelve így mondja a szót:

Mester: (tettetett jóindulattal)

"Ez az emberke nem fordult el szavamtól, el sem veti:

megszerzi hát az írnoki tudást, elejétől véges-végig !

Kezembe oly sok mindent adtál, szinte zavarba hoztál,

díjam nagyobb, mint fáradtságom érdeme,

megtisztel a kitüntetés !

Írjon szépen a metszett nádad,

leckéd agyagtábláján hiba ne maradjon !

Előzd meg testvéreid,

légy az első barátaid között, légy a legerősebb,

légy az élen a tábla házának fiai között.

Ha tiszteled a mestert, s felsős testvéreid,

akiktől tudásod kaptad,

viszonzásul az ifjú emberek majd téged is tisztelni fognak !"

Elbeszélő: (az időpontokat jól érthetően kihangsúlyozva)

Kis jelenetünk eredeti szövegét a szerző anyagtáblába véste kb. időszámításunk előtt 2997-ben, s magyarra fordította dr. Komoróczy Géza sumerológus időszámításunk után kb. 1979-ben.

(Mindannyian meghajolnak)

Megjegyzés

A mester lehetőleg viseljen vállig érő, hullámos parókát hozzá hasonlóan hullámos, dús körszakállt. Az ütőszerszám legjobb valamilyen könnyű pálca vagy seprő. Öltözéke lehetőleg laza, földig érő, kaftán szerű ( pl. fürdőköpeny)

A tanuló táblája ideális esetben egy rajztáblára kb. két centiméter vastagságban felhordott agyag, melyet vékony fapálcával írni lehet, de megfelel egy rajztábla szerű tábla is, melyre papír van feszítve, s azon a tanuló filctollal jól látható ákombákomokat rajzolhat.

Jól eljátszható a finom sör töltés, az asztal terítés (csak jelzés szerűen), a kaftán levetése után a hát kenegetése, divatos zakó ráadása, majd csörgő, kövér pénzeszsák átadása.