dalos játék
Szereplők:
Kodály Zoltán fiatal népdalgyűjtő Budapestről,
János, Kodály segédje, zeneakadémiai hallgató,
Kenyeres Lajos nagyszalontai gyűjtő,
városi jegyző,
gimnáziumi igazgató,
plébános,
Mariska, az igazgató munkatársa,
Borbála asszony,
Bözsi néni,
Rozi, fiatal menyecske,
Kati néni,
Sára asszony,
Tulipános Józsi,
Füstös Marci.
Történik 1916-ban Nagyszalontán. A történet a képzelet szüleménye, de annyi igazságalapja van, hogy Arany János valóban gyűjtött dalszövegeket, s e szövegekhez tartozó dallamokat később Kodály valóban összegyűjtötte. A dalokra vonatkozó szám-hivatkozások az eredeti gyűjteményre vonatkoznak.
Helyszín: a nagyszalontai gimnázium díszterme. A színen van egy elég nagy asztal, mellette néhány szék, a fal mellett további székek. Jelen vannak: az igazgató és a plébános,
Igazgató: Mariska !
Mariska: (kintről:) igen, igazgató úr (belép:) parancsoljon, igazgató úr ..
Igazgató: Mariska, kedves, legyen olyan jó, hozza be nekem azt a levelet, amit a napokban kaptam a Kisfaludy Társaságtól !
Mariska: Azonnal hozom, igazgató úr
Igazgató: Na, mindjárt elolvashatja plébános uram személyesen is, miért kértem, hogy jöjjünk össze ma itt a nagyszalontai Gimnáziumban. Valami azt súgja, hogy nagyon érdekes vendégünk lesz.
(kopogtatás hallatszik)
Igazgató: Tessék ! (feláll, az ajtó felé indul). bizonyára a jegyző úr érkezett meg.
Jegyző: (belép) Jó napot uraim (kezet fog mindkettőjükkel).
Igazgató: A legjobbkor érkezett jegyző uram, foglaljanak helyet, éppen meg akartam mutatni a plébános úrnak azt a levelet, amelyet a minap kaptam a Kisfaludy Társaságtól.
Mariska: (belép, nyújtja a levelet) Szép jó napot jegyző úr, ez az a levél, igazgató úr ?
Igazgató: (megnézi, kibontja) Igen ez az, köszönöm, Mariska. Szólt mindenkinek, jönnek az asszonyok?
Mariska: Igenis, igazgató úr, szóltam mindenkinek, hamarosan itt is lesznek.
Igazgató: Nagyon jó, nagyon jó ... mit is akartam mondani … persze-persze … jegyző uram, plébános uram, ugye tölthetek egy kortyocskát ebből a kitűnő szalontai borból, a saját pincémből való … (tölt, majd koccintanak), egészségükre uraim ... (isznak, majd leül az igazgató is, veszi a levelet és kibontja a borítékot). Szóval, a hónap elején kaptam ezt levelet, a Kisfaludy Társaság főtitkára írta alá. Röviden arról van szó a levélben ... nem, egyszerűbb, ha felolvasom, csak a lényegeset ... tehát … idézem … hogy városuk nagy szülötte, Arany János jó negyven évvel ezelőtt, valamikor 1874 körül, már idős emberként emlékezetéből összegyűjtötte és lejegyezte Nagyszalonta és környéke régi dalait, azokat, melyeket gyermekkorában hallott. Újabban a Kisfaludy társaság elhatározta, hogy megvizsgálja, mennyire ismerik az emberek az Arany János által lejegyzett dalokat. Folkloristák össze is gyűjtöttek egy kötetre való dalszöveget, de, miután nem muzsikusok voltak, a dallamok hiányoznak. Úgyhogy igaz tisztelettel arra kérjük Önöket, Nagyszalonta nagy tekintélyű elöljáróit, hogy nyújtsanak segítséget e munkához, mely nemzeti műveltségünk e kis darabjának megőrzését szolgálja. Felkértük a már fiatalon nagy tekintélyt kiérdemelt muzsikus-folklorista tudós férfiút, Kodály Zoltánt, hogy a helyszínen próbálja felkutatni a… stb. stb. Száz szónak is egy a vége, a mai vonattal jelezte érkezését Kodály úr, s ha a vonat nem késik, hamarosan itt is kell lennie.
Jegyző: Szóval, ha jól értem, dalokat akar gyűjteni ez a Kodály. Dal, az van bőven, de hát hogyan gondolják ezt az urak ott a Kisfaludy Társaságban? Hogyan lehet a dalokat összegyűjteni, s hol? Első ötletem az lenne, hogy el kellene kalauzolni a Kodály urat a Mátyás király útra, az úri kaszinóba!
Plébános: No de mégis, jegyző uram, csak nem gondolja komolyan, mi értelme lenne összegyűjteni azokat a duhaj, istentelen dalokat, mit dalokat, förmedvényeket, amelyeket pláne úgyis ismer mindenki! Én inkább a templomba vinném el magammal azt a fiatalembert. Ott találhat magának kedvére szép régi szent énekeket …
(kintről zaj hallatszik, ajtónyitás, kopogtatás, majd az asszonyok félve bedugják fejüket)
Igazgató: Jöjjenek csak bátran asszonyok, Mariska vezesse be a szépasszonyokat, ültesse le őket ... (bejönnek, inkább besomfordálnak, félve fordulnak körbe, miért is kellett jönniük). Na, asszonyok, köszönöm, hogy eljöttek, arról van szó, hogy jön ide, hozzánk egy nadrágos fiatal úr Budapestről, aki kíváncsi arra, mit tudnak dalolni. Nemsokára itt lesz, ne féljenek semmitől, csak dalolni kell, azt meg tudnak maguk rendesen, hallom én minden vasárnap a templomban:
Borbála asszony: Jó, de mit daloljunk ? (az asszonyok jól láthatóan zavarban vannak, kezüket tördelik, forgolódnak, honnét jön valami segítség)
Plébános: Ugyan, Borbála asszony, hogy mit daloljanak, amit tudnak, kezdhetik pl. azzal a szép magyar énekkel, hogy ... hogy … Boldog asszony anyánk … (énekli), na próbáljuk meg, maradt-e még hangjuk!
(Beint, elkezdenek énekelni, de az igazgató közbeszól)
Igazgató: Plébános uram, nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne, hiszen a templomi énekeket nem kell összegyűjteni, azok az énekeskönyvekben ki is vannak nyomtatva!
Plébános: (nem titkolja egyre növekvő aggodalmát) Úgy látszik, nem hiába féltem, hogy valami istentelen dologba keveredek.
(Ekkor berohan egy kis gyerek, elvisítja magát)
Füstös Marci: Megjőőőtttt! (látja, kik vannak a szobában, észbe kap, vigyázzba vágja magát) Igazgató úr, megjött a vendég, most fordultak be a sarkon.
Igazgató: (nyugodtan, mosolyogva) Nahát, ha megjött, megjött! Vezesd ide Marci fiam.
(Marci elrohan, az asszonyok lázasan rendbe teszik magukat, Mariska rendezkedik az asztalon, hamarosan ismét nyílik az ajtó, berohan Marci, majd utána belép Kodály és egy inasféle, aki egy nagy fekete ládafélét cipel. Az igazgató elébe megy kezet nyújt)
Kodály: (előre jön, meghajolva köszönti a jelenlevőket) Jó napot kívánok, uraim, asszonyok,
Igazgató: Ön tehát Kodály Zoltán, már sokat hallottunk Önről, mindannyian szívből örülünk, hogy megismerhetjük. Hadd mutassam be a jegyző … és … a plébános urat, őket, az asszonyokat pedig azért hívtuk ide, hogy énekeljenek Önnek.
Kodály: Álmomban sem mertem volna hinni, hogy ilyen felkészülten és szeretettel fogadnak, hiába, Arany János hazája egyúttal a kultúra szülőföldje is. Hadd mutassam be munkatársamat és segítőmet, Jánost, aki a budapesti Zeneakadémia hallgatója, és komolyan érdeklődik a népdalok világa iránt. János fiam, fogj is hozzá mindjárt a kipakoláshoz.
(János is meghajol a háziak felé, majd kinyitja a ládát, s kiemel belőle egy fonográfot, az asztalra helyezi, aztán elővesz hengereket, rendezgeti őket, mindenki élénken figyeli mit csinál).
Jegyző: Egyre kíváncsibbá tesz minket Kodály úr. Mikor megérkezett, éppen arról tanakodtunk, hogyan is történhet az a bizonyos népdalgyűjtés. De most még jobban izgat, micsoda dolog ez a szerkezet?
Kodály: Az urak ismerik a mondást, a szó elszáll, az írás megmarad. De a dalok esetében az írás sem olyan egyszerű, nagyon képzett fül kell a spontánul énekelt dallamok minden finomságának felismeréséhez. Aztán meg ahány dalos, annyi féle előadás, de még ugyanaz az énekes sem énekli mindig egyformán. Ráadásul a kotta sem tudja pontosan visszaadni az egyéni előadásmódot, a hajlításokat, a ritmikai finomságokat, ezért a népzene tudománya számára a legértékesebb a hangzó gyűjtemény. Ezzel a fonográffal felvételt tudunk készíteni, amit aztán Budapesten a stúdióban sokszor meg tudunk hallgatni, s alaposan ki tudjuk elemezni.
Plébános: Ez nagyon érdekes Kodály úr, eszerint ez a szerkezet megőrzi a hangot?
Kodály: Meg, bizony, mint papír az írást! (elvesz az asztalról egy hengert). Ez a henger kemény viaszból van, ha beteszem a fonográfba, és megforgatom, (mutatja, beteszi, megforgatja) a saját tengelye körül forog, s van egy tű (mutatja, hol), ami érzékeli a hangot, mint fizikai rezgést, s a viaszba belekarcolja. Aztán a lejátszás úgy történik, hogy a tű az önmaga által karcolt barázdában haladva leolvassa a hangot a hengerről. Gyere János, mutassunk egy példát.
(János hosszas keresgélés után kiválaszt majd beszerel egy hengert, a jelenlevők nagy érdeklődéssel figyelik, az asztal köré csoportosulnak az asszonyok is, Marci is ott settenkedik. János felemeli bal kezét, erre mindenki elcsendesedik, feszülten figyelnek, János elkezdi tekerni a fonográfot, egyszerre megszólal egy énekhang. Az asszonyok felszisszennek, ijedten hátrahőkölnek, dermedten hallgatják a szerkezetet.)
Kodály: (amikor vége a felvételnek) A hang visszaadás még nem mondható jónak, én ismerek már ennél jobb készüléket is, de sajnos, az nagyon drága.
Jegyző: Engem viszont, Kodály úr, teljesen lenyűgözött ez a … (keresi a szót)
Kodály: fonográf
Jegyző: ... igen, fonográf. Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi létezik. Hogy ma, valahol mondok valamit, és holnap, máshol ugyanaz meghallgatható, döbbenetes, hihetetlen ...
Bözsi néni: (továbbra is megbabonázva nézi a szerkezetet, aztán iszonyodva felkiált) ... de én akkor sem énekelek ennek a … ennek a … ez az ördög műve, biztosan az ördög műve, én nem akarok elkárhozni emiatt az ember miatt (Kodályra néz a vállai felett)
Igazgató: (mosolyogva, nyugtatóan) Ugyan, ugyan, Bözsi néni, ne mondjon ilyent, miért lenne az ördög műve, látja, ember alkotta, ember kezeli, megfoghatja maga is …
Bözsi néni: én ugyan nem, még, hogy hozzá nyúljak, nem és nem… (duzzogva elfordul, s a szoba legtávolabbi sarkába megy, s csak a szeme sarkából figyeli, mi történik).
Igazgató: Jól van, Bözsi néni, ha nem, hát nem, nem kötelező. Na asszonyok, ki akarja kipróbálni, ugye ki lehet próbálni, Kodály úr?
Kodály: Persze, hogy ki lehet próbálni, azért jöttünk! (Bátorítóan, mosolyogva fordul az asszonyok felé) Na ki lesz az első ? Ki lesz az a bátor asszony, aki nem ijed meg a férfiak találmányától? Na???
Rozi (hosszas várakozás után, már-már félő, hogy meghiúsul az akció) Hát, … ne legyen Kiskocsárdi Rozáli a nevem, ha megijedek egy ilyen micsodától …
Kodály: (mosolyogva) fonográftól …
Rozi: (durcásan) jó, akkor fonográftól. (Azonnal el is kezdi énekelni a Boldogasszony anyánk kezdetű templomi éneket, de Kodály közbeszól.)
Kodály: Várjon, várjon, kedves Rozáli, előbb el kell indítani a gépet. De jobb lenne, ha nem egyházi éneket énekelne, azok már minden könyvesboltban kaphatóak kinyomtatva. Inkább valami parasztdalra gondolnék…
Rozi: (megdöbbenve, hitetlenkedve) Parasztdalra?
Kodály: Igen, parasztdalra, amit a falusi emberek énekelnek.
Rozi: Hát én ezt nagyon nem értem! Mit törődnek a városi, nadrágos emberek a parasztok egyszerű dalaival?
Kodály: Ezek az egyszerű parasztdalok nem ritkán tökéletes kis műremekek, azért kell őket összegyűjtenünk, mert sajnos, egyre kevesebben ismerik és éneklik őket.
Rozi: Jó, de mi legyen az ... (elmosolyodik a hallottak nyomán) ... a ... (jólesően megnyomja a szón a hangsúlyt) műremek?
Kodály: Amit a legjobban szeret
(Rozi gondolkodik, gondolkodik, majd megkérdezi.)
Rozi: A megölt legény nótája jó lesz?
Kodály: Akit Dunába vetettek piros pej lováért?
Rozi: (rávágja) Igen, azt, … (aztán megütközve) … de honnét tudja ? … ismeri?
Kodály: Azt majd akkor tudom meg, ha elénekelte.
Rozi: Szóval ... jó lesz? (kezd inába szállni a bátorsága)
Kodály: Persze, hogy jó lesz … na, csak bátran, Rozika, kezdje … indíthatom a fonográfot?
Rozi: (Mély lélegzetet vesz, összeszedi magát, bólintással jelzi, hogy igen, majd elénekli a 8. dalt, közben János füzetet vesz elő, és abba irogat)
Kodály: (mosolyogva, bíztatóan) Nagyon jól csinálta Rozália, nagyon jól. Na, meghallgassuk?
Rozi: (Nagyon meg van illetődve, csak bólintással jelzi, hogy igen)
(Kodály a henger elejére állítja a tűt, felemeli a kezét, jelezve, hogy indít, elhangzik a felvétel)
Rozi: (Elbűvölten hallgatja önmagát, egyre szélesebb mosolyra fakad, a végén felugrik, odarohan Kodályhoz, a nyakába ugrik, jobbról-balról arcon csókolja:) Nem is tudtam, hogy ilyen szépen tudok énekelni !
Kodály: Na, asszonyok, akkor elkezdhetjük? Látják, nem boszorkányság.
Kati néni: Ha a Rozinak sikerült, miért ne sikerülne nekem! Hadd lássuk ezt a masinát, mit énekeljek bele?
Kodály: Szabad kérdeznem a kedves nevét, tudja, a gyűjtésnél fontos, hogy pontosan feljegyezzük, ki, mikor, hol énekelte a dalt. János, ugye feljegyezted Rozáli nevét is?
Rozi: (nagyon boldog, odakiáltja Jánosnak) Kiskocsárdi!
János: Természetesen, mindent feljegyeztem.
Kati néni: Lelkem, Pozsevácz Ferencné a becsületes nevem, de mindenki csak Kati néninek szólít.
Kodály: Nahát akkor, Kati néni (előveszi a szöveggyűjteményt, lapozgat benne, majd megtalálja, amit keres), itt van egy nagyon szép szöveg, úgy látom, (láthatóan végig számolja a sorokat) lehet vagy 14 strófás is, egy ballada, az a címe, hogy Bátori Kalára. Ismeri-é?
Kati néni: (önérzetesen) Hogyne ismerném, hát persze, hogy ismerem! Úgy szól, hogy (kezdi énekelni)
Kodály: Várjon, várjon Kati néni, új hengert kell betenni … Na most, kezdheti! …
Kati néni: (végig énekel két-három strófát a 4. dalból, majd Kodály jelzi, hogy betelt a henger, Kati néni a strófa közepén abbahagyja. Amint abbahagyja, mozgolódni kezdenek az asszonyok, súgnak, búgnak)
igazgató: Csak nincs valami baj asszonyok ? (A kérdésre hirtelen elcsendesednek, de senki nem szól semmit.) Most meg elnémultak. Mondják csak meg nyugodtan, ha valami … (az asszonyok feszengve hallgatnak, egymásra nézegetnek, de nem szólnak, egyszer csak egyikükből kirobban.)
Sára asszony: Hát csak az a bajunk, hogy a Kati rosszul énekli. Nem úgy van az a ..
igazgató: Hát hogy van ?
Sára asszony: Hát úgy, hogy ... (Énekli a 4a változatot a soron következő strófa szövegével, de Kati néni közbekiabál.)
Kati néni: Már hogy van képetek ilyent mondani, hogy én rosszul éneklem, mikor így énekelte már nagyapám de még az ükapám is, szégyentelenek …
(általános veszekedés tör ki, mindenki mondja a magáét, mígnem a plébános véget vet a vitának)
Plébános: Elég legyen, asszonyok, szégyellhetik magukat, hogy így összekapnak a vendégünk előtt ilyen semmiségen. Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy így vagy úgy éneklik. Ezek a dalok így-se úgy se érnek egy fabatkát se. (Végre talál valamit, amire ellenszenvét alapozhatja) Már Anonymus is megírta véleményét a Magyarok Krónikájában … a földmívesek csacska énekeiről … Vagy nincs igazam, Kodály úr ?
Kodály: Igaz, ami igaz, Anonymus valóban csacska énekekről ír, de gondolja meg, plébános uram, mikor írta ő ezt ? Sok évszázaddal ezelőtt. Ezek a dalok, lehet, hogy már Anonymus idejében is ismertek voltak, s hasonlóan szóltak, s a tudomány számára éppen az a fontos, hogy a különböző változatokat megtalálhassuk és összehasonlíthassuk. Úgy hogy asszonyok, ne veszekedjenek, inkább örüljenek annak, hogy ilyen gazdag a hagyományuk, hogy ugyanaz a dal több változatban is él.
Kati néni: Akkor is szégyellhetitek magatokat (újra kitör a gyalázat)
Jegyző: Asszonyok, asszonyok, hagyják már abba, mert a végén még Kodály úr üres kézzel fog távozni tőlünk. (Lassan elcsendesednek.) Na látják, megy ez békében is. Kedves Zoltán, megbocsásson ezért a kis csetepatéért …
Kodály: Semmi baj, sőt ... Ebből is látszik, hogy az emberek számára mennyire fontos a saját hagyományuk, hogy ez a népdalkincs, amit most, talán az utolsó pillanatban összegyűjtünk, még élő valami. No de tényleg, folytassuk. Asszonyok, ki ismeri azt a dalt, hogy (ismét lapozgat, majd talál valamit 9.es dal) Hajnallik, hajnallik, De nem jó hajnallik … (felnéz, vár, senki nem jelentkezik, olvassa tovább) Nagyszalonta városából szomorú hír hallik … (Ismét körülnéz, vár) ... senki ?
Bözsi néni: (mostanáig sértődötten a sarokban gubbasztott, csak lassan fordul a többiek felé, de most hirtelen felvillanyozódik) Én ismerem!
Kodály: Nagyszerű Bözsi néni, én tudtam, hogy szót fogunk érteni, hallottam magáról, hogy a környék legjobb nótafája ..
Bözsi néni: (Ismét gyanakodva) Igen? Hallotta? És kitől, ha szabad kérdeznem (csípőre tett kezekkel)
Kodály: (Úgy csinál, mintha zavarba jött volna, krákog, nyög) … hát, … hogy is hívták a kedves kollégát, ... na, … csak eszembe kell, hogy jusson, János, tudod, kiről van szó, (hirtelen felvidul) megvan ... Kenyeres Lajostól, földijüktől …
Bözsi néni: Szóval a Lajcsitól, (megenyhülve) szerencséje aranyoskám, hogy ilyen jól kivágta magát (ebben a pillanatban kopogtatnak, belép Kenyeres Lajos)
Igazgató: (Eléje megy, kezet nyújt) Ahogy mondani szokták, ne emlegesd az ördögöt, mert megjelenik, üdvöz légy kedves Lajos, (kézen fogva vezeti Kodály felé) hadd mutassam be egymásnak az urakat, Kenyeres Lajos, Kodály Zoltán (kezet fognak).
Kenyeres: Ismerjük egymást, kicsit kollégák is vagyunk, örülök, hogy itt találkozunk, Zoltán. Óriási híred van, ahogy errefele jöttem, mindenki azt kérdezte az utcán, hallottam-e hogy Kodály Zoltán az igazgató úr vendége …
Kodály: Nagyon megtisztelő, de még jobban örülök, hogy eszerint nem lesz hiány népdalközlőből. Már éppen a legjobb úton vagyunk. Velünk tartasz?
Kenyeres: Hogyne, örömmel, csináljátok csak, mintha itt se lennék.
Bözsi néni: (Már kezd türelmetlenkedni) Szóval elénekelhetem azt a „hajnallikot”?
Kodály: Várjon, várjon (igazgatja a fonográfot), ...már kezdheti is, Bözsi néni!
Bözsi néni: (elénekli az első strófát, majd folytatja a másodikkal, megöltek egy legényt, hatvan forintjáért)
Kodály: (amikor Bözsi néni befejezi, az igazgatóékhoz fordulva) Látják, milyen érdekesen fordulnak a dolgok ? Most egy egészen más dallamon visszajött „A megölt legény” szövege. Igaz, hogy nem tizenhat, hanem hatvan forintért, igaz, hogy nem a Dunába, hanem a Tiszába lökték, de a történés magva ugyanaz, s valószínűleg egy valóságos rablás emlékéről van szó.
Kenyeres: Ez tulajdonképpen egy miniatűr krimi dalban elbeszélve. Ha abban a régi időben lett volna újság, most megkereshetnénk azt a számot, ami a rövid hírt elbeszélte: „Megöltek egy legény hatvan forintjáért”. Újság nem volt, de a szöveg és a dallam egymással összefogózva képesek voltak a hírt akár évszázadokon keresztül is újra és újra továbbadni. De mit beszélek én itt, ahelyett, hogy a dalokat hallgatnánk.
Kodály: Most nézzünk valami férfiasabbat. Itt van például egy másik apró bűnügy: „Megdöglött a bíró lova, megnyúzta a bíró maga.” Ezt ki ismeri?
Asszonyok: (az asszonyok kórusban válaszolnak) A Tulipános Józsi!
Jegyző: Ki az a Tulipános Józsi ?
Plébános: (nevetve) A Józsi az én kocsisom, a legválogatottabb duhaj nóták, meg katona dalok ismerője. Mariska, legyen szíves hívja be a Józsit, kint vár rám a szekérrel.
(Mariska kiszalad)
Kodály: Igazgató úr, nem akarjuk vendégszeretetét túlságosan próbára tenni, én még néhány napot Szalontán maradok, foglaltam szobát a fogadóban, lesz még időm gyűjteni.
Igazgató: Csak ne siessen Kodály úr, ráérünk, meg még a Jóskát is meg kell hallgatnunk.
(Időközben Mariska visszaérkezik Tulipános Józsival, aki nagy illemtudással köszön mindenkinek)
Plébános: Na Józsi fiam, nagy kitüntetés ér ma téged, Kodály úr szeretné meghallgatni a „Megdöglött a bíró lova” kezdetű nótát. Na énekeld el, de aztán vigyázz a nyelvedre, túl cifrára ne sikerüljék!
Kodály: (nevetve) Az se baj, ha cifrára sikeredik, ha egyszer így énekli a nép, azt se kell szégyelleni, na kezdje, József! ..
Tulipános: (Kodály felé fordulva vigyázzba vágja magát, majd elénekli a 30-as dalt).
Kodály: Na, ez remek volt, köszönöm, József. Itt az asszonyok azt mondják, hogy rengeteg nótát ismer, volna-e kedve holnap eljönni hozzám a fogadóba, ahol megszállunk, és többet is elénekelni ? Persze, csak, ha a plébános úr megengedi?
Tulipános: Igenis, parancsára, hogyne (hajlong)…
Kodály: Nem parancs, csak kérés … de ha most csak azt kérném, hogy énekelje el azt a nótát, ami maga szerint a leginkább nagyszalontai, amit minden gyerek, minden felnőtt ismer, akkor mit énekelne?
Tulipános: A köszöntőt!
Kodály: A köszöntőt?
Tulipános: A köszöntőt!
Kodály: Milyen köszöntőt?
Tulipános: Hát azt a köszöntőt, amit bármilyen alkalomra, bárkinek el lehet énekelni. Névnapra, születésnapra, bármire ...
Kodály: És hogy van ez a köszöntő ?
Tulipános: (ismét vigyázzba vágja magát és elénekli a 39-es dalt)
Kodály: Ez nagyszerű (a színpad közepére előre jön, lassan mondja, mintegy magában beszélve) ez nagyszerű … Amennyi fűszál van a tarka mezőben, annyi áldás szálljon … Sárika fejére, tanár úr fejére, jó anyánk fejére, kollégánk fejére … Úgyis tele vagyunk a német szövegű köszöntő nótákkal, ez valami, amit magunk magunknak magyarul énekelhetünk, ezt kellene elterjeszteni ... valahogy így ... (a többiek felé fordul, akik közben felállnak és előre jönnek, a színfalak mögül mások is bejönnek, beint és eléneklik a Nagyszalontai Köszöntőt)
- vége -