Interjú Marton Évával, a
Zeneakadémia ének tanszakának vezetőjével
Az utóbbi időben stratégiai jelentőségű változások
zajlanak a Zeneakadémián. Legutóbbi számunkban interjút közöltünk dr. Szekér Judittal,
az Akadémia 2005. január elsejével kinevezett főtitkárával, aki a régóta várt
reformok egyik fő motorja. Most örömmel számolhatunk be arról, hogy az ének
tanszak élén is olyan változás következett be, mely jogos pozitív várakozásokat
kelt.
Marton Éva 2005. szeptember 18-án vette át a
Zeneakadémia ének tanszakának vezetését. A világ bármely operaszínpadán örömmel
fogadott művésznő életében ez a kinevezés egy új, fontos szakasz nyitányát
jelentette. A veronai Aréna, a salzburgi és müncheni fesztiválok, a bécsi
Staatsoper, Bayreuth, MET, Scala, Chicago, Barcelona, San Francisco, Buenos
Aires, Covent Garden, Párizs és Moszkva ünnepelt művésznője a jövő generáció
operacsillagainak nevelésére szenteli tudását, tapasztalatait, energiáit.
Hogyan is indult zeneakadémiai professzori
karrierje?
Jó néhány évvel ezelőtt
kezdődött zeneakadémiai oktatói tevékenységem. Korábban, évtizedeken keresztül
életem a nagyvilág operaszínpadain zajlott, s minden prioritást a soron
következő fellépés, bemutató határozott meg.
Először csak
mesterkurzusokat tartottam a Zeneakadémián. De azonnal megéreztem, hogy a
tanítás, mely soha sem állt távol tőlem, fontossá válhat. Már Falvai rektor úr
idején részt vettem az ének tanszak munkájában, és amikor Batta András rektor
lett, megkérdezte, nem venném-e át az ének tanszak vezetését. Akkor még úgy
éreztem, hogy nem érkezett el ennek az ideje. Túl sok szerződéses
elkötelezettségem volt, mely energiám és időm jó részét felemésztette. Számomra
a döntő lökést II János Pál pápa halála és az ahhoz kapcsolódó események adták.
A napról napra érkező hírek mélyen érintettek, s különösen a pápa végakarata
„kövessétek példámat” fogott meg.
Addig valóban rengeteget
dolgoztam „magamért”, magam művészi pozíciójáért, a sikerekért, s
most úgy éreztem, eljött annak az ideje, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot,
erőt, amit magamban felhalmoztam, átadjam másoknak. Ez volt a fő motiváció.
Hívtak más országokba is
tanítani, többek között Japánba, az Egyesült Államokba, Hamburgba, Dél-Koreába,
s tartottam is mesterkurzusokat Madridban, Barcelonában, Dél-Amerikában,
Taivanon is. De én Vörösmartyn, Petőfin, Bartókon nőttem fel, nekem itthon,
Magyarországon kell továbbadnom tudásomat, mint ahogy ilyen irányú miskolci és
szegedi felkérésnek már eddig is eleget tettem. És most valóban nagyon boldog
vagyok, hogy a budapesti Zeneakadémián taníthatok. Különösen büszke vagyok
arra, hogy viselhetem a tiszteletbeli professzor kitüntető címet, melyet az
Akadémia történetében eddig csak egyetlen nő, Fischer Annie kapott meg.
Hogyan sikerült a beilleszkedés a Zeneakadémia
belső rendjébe?
Elég határozott egyéniség
vagyok, tudom, mit akarok, nem szeretem a lustaságot, a tiszteletlenséget,
emberszerető vagyok, szeretem megadni másoknak, ami jár, de magam számára is
elvárom ugyanezt. Úgy tűnik, hogy ezt a magatartást elfogadják és értékelik
munkatársaim.
Amikor tanítani kezdtem
az Akadémiám, Andor Éva volt a tanszakvezető. Nagyon sokat segített abban, hogy
a vezetés átvétele zökkenőmentesen történjék. Csak egy feltételem volt
kinevezésemkor, az, hogy az új hallgatókat már én választhassam ki. Ez ugyanis
egy kritikus pont. Nagyon nehéz megállapítani, hogy kiben mi lakozik, ki a
„tehetséges”. A legfontosabb kérdés az, hogy a növendék miként
képes átvenni a tanár által felkínált ének-technikai megoldásokat. Rendkívül
fontos az a képesség, hogy a hallgató saját hibáját képes legyen javítani. Ez a
tehetség egyik legfontosabb megnyilvánulása, melyet a lehető legkorábbi
időpontban azonosítani kell. De figyelni kell az öltözködésre, a viselkedésre,
a beszédmódra és egy sor más dolgot is fel kell mérni.
Nagyon sok emberrel
dolgoztam együtt, nagyon sok féle embert ismertem meg, s a tehetség
felismerésében az emberismeret, a tapasztalat nagyon fontos. Itt nem egy tanár,
hanem egy intézmény, egy fontos művészeti ág számára kell szelektálni, a jövő
operaénekes generáció képviselőit kell felismerni és kiválasztani.
Milyen elképzelései vannak a jövő operaénekes
generációjának nevelésével kapcsolatban?
Fő célkitűzésünk az, hogy
a Zeneakadémia opera tanszakáról teljes értékű operaénekesek kerüljenek ki,
akik, ha nem is rendelkeznek az idősebb generációk tapasztalataival, ha
korlátozottan is, de azonnal színpadképesek. Ez a hallgatók érdeke is, hiszen
mit ér egy olyan diploma, mely nem teszi őt alkalmassá arra, amire kell. E cél
érdekében egy sor változtatást vezettünk és vezetünk be az akadémiai képzésben.
Ezek közül az egyik legfontosabb: nem egyes művészeket szeretnénk képezni,
hanem már az akadémiai évek alatt is együttesekben gondolkodunk. Már az egyes
évfolyamok hallgatóinak kiválasztásakor is törekszünk arra, hogy a növendékek
együttese igazi produkciók előadására képes legyen. Korábban nem igazán
figyeltek a felvett hallgatók hangfaj szerinti eloszlására. Ennek következtében
előfordult, hogy egy évfolyamon akár 10 szoprán mellett csak egy tenor vagy
basszus végzett. Így nem lehet kialakítani egy „opera osztályt”.
Azt szeretnénk elérni, hogy a hallgatók ne csak versenytársnak érezzék egymást,
hanem már az akadémiai évek alatt is együtt dolgozzanak közös produkciókban.
Mindebben fontos
iránytűként használhatjuk az un. „bolognai folyamat” elveit.
A „bolognai
folyamat” a Zeneakadémián 2007-ben indul. A folyamat elvei szerint a
három éves alapképzés után következne a kétszer két éves továbbképzéssel, a
mester I. és mester II. fokozattal. Elképzeléseink szerint a harmadik évfolyam
végén hallgatóinknak felvételi vizsgát kellene tenniük a mester fokozatú
képzésben történő részvételük érdekében, s akik az előírt szintet nem ütik meg,
nem haladhatnának tovább úgy, mint eddig. Ugyanakkor bármely más intézményből, vagy
akár az „utcáról” is, akár külföldről is jelentkezhetnének
mesterképzésre azok, akik a szükséges előképzettséggel rendelkeznek, és a
felvételi követelményeket teljesítik. Ez a rendszer lehetővé tenné, hogy
valóban csak a legtehetségesebb hallgatók tanuljanak tovább. A mester II.
fokozat megszerzése már csak a legkiválóbbak célja lehet.
Szeretnénk elindítani az
„oratórium” szakot mester fokozaton. Ezen elképzelés mögött az a
felismerés áll, hogy más az „egyházzene” (amely tanszéken ma az
oratórium kultúra oktatása összpontosul), és más az oratórium, mely lehet akár
egyházi, akár világi tárgyú, de az egyházi tárgyú oratóriumok sem tartoznak egy
adott egyház vonzáskörébe.
Szeretnénk elindítani az
operett-musical énektanszakot. Ismét csak a „bolognai folyamat”
elvei értelmében szeretnénk fogadni azokat a fiatalokat, akik színészi-táncosi
képességeiket más intézményekben, pl. a Színházművészeti Főiskolán fejlesztik,
de énekesi-zenei ismereteiket a Zeneakadémián alapozhatnák meg.
Fontosnak tartjuk
hallgatóink idegen nyelvi képzését. Jelentős tartozásaink vannak az orosz és
francia nyelvet illetően.
Milyen gyakorlati lépések történnek ezen elvek
megvalósítása érdekében?
Fontos projekteket
tervezünk ill. hajtottunk-hajtunk végre Ezek egyik lényeges előfeltétele, hogy
az Akadémia végre – 2005. szeptembertől – saját zenekart működtet
Pál Tamás karmester úr vezetésével.
Projektjeink közül
legfontosabb az „Opera mindenkiért”. Eddig két előadásunk volt, Rigolettó
és Bánk bán keresztmetszet.
Február második hetében,
vasárnap két előadásban mutatjuk be - gyermekeknek és felnőtteknek - a
Varázsfuvolát. Projektünkben már érvényesül az „ensemble” elv, az
elkerülhetetlen kivételektől - most pl. az Éj királynőjétől - eltekintve minden
szerepet hallgatóink énekelnek. A következő állomás a Bohémélet lesz.
Produkciónkkal szeretnénk eljutni vidékre is, az eddigi nagy siker erre
feljogosít bennünket.
Tavasszal első és
másodéves növendékeink Mozart-Bartók dalestet fognak adni.
Mura Péter tanár úr
kezdeményezésére „Európa” koncertet szervezünk, melynek keretében
hallgatóink minden európai országból egy-egy mű- ill. népdalt mutatnak be az
ország saját nyelvén.
A Tavaszi Fesztivál
keretében hallgatóink részvételével - német vendégtanárunk, Martina Veh asszony
segítségével - Mozart operaestet tervezünk.
Szeretnénk, ha az
operavizsgákat ismét az Operaházban tarthatnánk, erre vonatkozóan eredménnyel
kecsegtető tárgyalásokat folytatunk az Operaház vezetőivel. Az eddig egyeztetett
elképzelések szerint az Operaház nemcsak az előadások, hanem a próbák számára
is elegendő helyet és időt biztosítana. De nem csak a helyszín kritikus.
Díszletek és jelmezek is kellenek, melyeket az Akadémia nyilván nem tud
előállítani. Nagyon örülök annak, hogy Szegedről már pozitív visszajelzést
kaptunk, a kért jelmezeket készséggel rendelkezésünkre bocsátják.
A világ operaszínpadain
született művész-barátságaimat is szeretném kihasználni arra, hogy elismert
művészek mesterkurzust tartsanak nálunk. Siegfried Jerusalem boldogan vállalta,
hogy jövőre eljön. Szerettem volna megnyerni Peter Schreiert is, de ő
elfoglaltságai miatt egyelőre nem tudta vállalni. Mirella Freni, Renato Bruson
és Bernd Weikel válaszát várom,
Úgy látom, a tanítást illetően tervekből nincs
hiány. S mit tervez Marton Éva az opera világsztár?
2008-ig vannak aláírt
szerződéseim, 2008-ban szeretném Orpheus lantját végleg letenni.
Addig pl. Mahler dalokat
fogok énekelni Dortmundban és Hamburgban, koncertek és dalestek mellett 2007-ben
Elektrát énekelek Düsseldorfban és Barcelonában, fellépek a Bánk bánban
Szegeden, a Jenufában az Operaházban, de újabb fellépéseket már nem vállalok,
erőimet fokozatosan a tanítás területére hangolom át. Természetesen vannak és
lesznek kivételek, pl. Miskolcnak megígértem a Fedorát Giacominivel.
S végül: mit üzen a Baráti Kör tagjainak?
Figyeljék
rendezvényeinket, jöjjenek el, érdeklődjenek munkánk iránt. Akár kis csoportos
látogatásokra is nyitottak vagyunk, jöjjenek el a 10-es tanterembe, figyeljék
meg, hogy tanítunk. Korábban említett projektjeink produkciói jórészt
ingyenesen látogathatóak, oda is szeretettel várjuk a Baráti Kör tagjait.
A Hangjegyzet olvasói nevében sok erőt és sok
sikert kívánok új hivatásának gyakorlásában is.
dr. Locsmándi Miklós