Kárpáti Éva

A 2002. október 21-i Solti emlékkoncertünk megható és emlékezetes pillanata volt, amikor Kárpáti Éva festőművésznő Baráti Körünknek ajándékozott egy Solti Györgyről készített portrét. Most Kárpáti Éva műtermében beszélgetünk. A műteremben is, a lakás falain is mindenütt portrék. Bartók, Petőfi, Einstein…

Igen, ma már szinte kizárólag csak portréfestészettel foglalkozom. Korábban festettem tájképeket is, sok minden egyébbel is próbálkoztam, de aztán rájöttem, hogy az ember a legizgalmasabb. A személyiséget, az emberi lélek mélységeit, az emberi érzéseket a festészet eszközeivel megmutatni, ez az igazi kihívás. Ezért aztán nem feltétlenül azt festem meg, ami egy emberi arcon „látszik”. A kép az, amit én látok. Megpróbálok a tekintet mélyére hatolni. Számomra a művészi szabadság éppen az, hogy azt festhessem meg, amit én látok az arcvonásokban. Ez egyúttal e szabadság kockázata is.

Nagyon szerencsés embernek érzem magam. A festés boldoggá tesz. Egészen kis korom óta biztos voltam abban, hogy valami ilyesmivel kell foglalkoznom. Előbb volt a kezemben olló, mint ceruza. Én magam nem is emlékeznék erre, de apám annak idején egy borítékban eltette az általam kivágott különböző figurákat, s ráírta a borítékra „Éva két éves korában”. Anyám is rajzolt, festett, azt hiszem, tehetségemet tőle örököltem. Leánytestvérem szintén fest és rajzol.

Hogyan jutott arra a gondolatra, hogy Solti György arcképét megfesse?

Az arc nagyon tetszett. A történethez hozzátartozik, hogy kb. 10 éve már járt a műtermemben Solti György felesége, szó volt róla, hogy őróla arcképet fessek. Ez akkor kútba esett, mert retinaszakadással hosszabb időre kórházba kerültem. De azóta is élt bennem a kívánság és kíváncsiság, hogy ezt az izgalmas arcot, Solti Györgyöt megfessem. Rendkívüli erőt éreztem benne, az egész arcban, de leginkább a tekintetében. Erőt és zsenialitást. Ugyanazt érzem, éreztem Bartóknál is, akiről már több portrét festettem. Általánosságban nagyon foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan lehet lefesteni a zsenialitást. Ezért keresem Einstein, Bartók, Petőfi, Solti és mások arckifejezésében is azt, ami számunkra zsenialitásuk megnyilvánulása.

Ez a Solti kép hogyan készült?

A Baráti Kör Solti emlékhangversenyének előkészületei idején Havas Horváth Ágnes kérdezte tőlem, van-e egy olyan fotóm Soltiról, amelyet a hangverseny színpadán fel lehetne állítani. Mondtam, hogy nincs, de ha kapok egyet, szívesen festek egy portrét. Kaptam. A fotó, amelynek alapján dolgoztam, egy közismert kép, ha jól tudom, az internetről lett letöltve.

De a fénykép maga csak a kiindulópont, az „apropó”, de nem a festmény „tárgya”. A fénykép feladata, hogy a látható valóságot változtatásmentesen visszaadja. A festő azt akarja megmutatni, amit ő maga lát. Megtanultam látni a dolgokat. Nem elég felületesen megnézni, ami előttünk van. Minden figyelmet, minden energiát arra kell összpontosítani, ami a majdani kép alapanyaga. A lényeg az összpontosítás. Ez egyfajta önszuggesztió. Egyúttal türelem, hogy az ember finoman, de határozottan újra és újra visszavezesse magát a látványra és annak részleteire. Rá kell kényszerítenie magát, hogy milliméterről milliméterre megismerje témáját. Ez a lelkiállapot hasonlít a meditációra.

Érdekes barna árnyalat van a képnek, hasonlít egy régi, megbarnult fotóra.

Igen, nagyon szeretem a mély barna színeket, a megbarnult fotók barnaságát, a régi fényképeket. Egyik kedvenc képem a Petőfi dagerrotípia. Megszereztem az egyik példányt, s annak alapján készítettem egy Petőfi portrét. A dagerrotípia nyilván élethűen ábrázolja a költőt élete egy adott pillanatában, de én – saját képemen – azt kerestem, hogy Petőfi arckifejezésében hogyan adhatom vissza az ő lelkületét, azt, ami számomra Petőfi, ahogy Petőfi bennem él.

Zene és festészet hogyan kapcsolódik egymáshoz?

A zene számomra olyan, mint a mindennapi táplálék, e nélkül nagyon nehéz lenne élni. Hozzásegít egy olyan lelki békéhez, ami az alkotáshoz is szükséges. Már 10-20 éve ösztönösen zenét hallgatok munka közben. Ha nem zenét, hanem más rádió- vagy televízió műsort hallgatnék, talán nem is tudnék festeni. A zene segít felülemelkedni a dolgokon. Mindazonáltal már jó ideje nem vagyok aktív koncertlátogató. Szeretem az otthonomat, jól érzem magam itthon. S ha zenére, zenei élményre van szükségem, rendelkezésemre áll itthon is.

Kedves Művésznő, engedje meg, hogy megköszönve az interjút, a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület nevében ismételten kifejezzem hálánkat a nagyvonalú művészi gesztusért, Solti György portréjáért.

dr. Locsmándi Miklós