A virágok győzelme

avagy: hogyan számolnak az osztrák polgárok

 

Ma már három generáción átívelő, régmúlt időkbe visszamenő, baráti vagy talán rokoni kapcsolat köt a Pinka menti Pinkafeldhez (korábbi nevén: Pinkafőhöz), ehhez a magyar határtól nem messze fekvő kis burgenlandi városkához. Az idény nyáron, jó néhány év kihagyása után ismét ottani barátainknál jártam. Amit ott tapasztaltam, a szó szoros értelmében lenyűgözött, és töprengésre késztetett.

Pinkafő valaha Vas megyéhez tartozott. Barátunk édesapja nagyanyám „kosztos diákja” volt a háború előtti Szombathelyen. Én Szombathelyen születtem, s ott is töltöttem gyermek- és diákéveimet. Amikor már kalandozni lehetett Ausztriában, bejártam Tirolt, Stájerországot, Karintiát, és azt tapasztaltam, hogy a határ közeli burgenlandi községek és városok bizony inkább a határ innenső részén lévő helyiségekhez hasonlítottak, mint a távolabbi tartományokban látottakhoz. Pinkafő ekkor még inkább szegényes, kopottas, álmos kisvárosnak tűnt, mely magyar nyelvű feliratokkal akár Sárvár, Kőszeg vagy Körmend helyén is állhatott volna. Idővel a fejlődés, a gazdagodás és szépülés nyomai persze jelentősen megszaporodtak, de az igazi áttörés most nemrégen történt. Pinkafő 2002-ben megkapta a „Legszebb osztrák város” címet. S a pályázat kiírói nem érdemtelenül tüntették ki Pinkafőt. Mi történt?

Európában már sok éve működik az Entente Florale kezdeményezés, melyet talán „virágos szövetség”-ként fordíthatnánk. A kezdeményezés látszólag a virágos környezetre koncentrál, célja valójában - és eredményében - sokkal inkább a szép, gondozott emberi környezet megteremtése. „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”, mondja a magyar népi bölcsesség, s az Entente Floreal mozgalom titka is valahol itt rejlik. Igaz, hogy a sok virág több kiadást, törődést, gondozást, folyamatos pótlást igényel, de ez a folyamat egy kritikus szint elérése után öngerjesztővé válik. A szép környezetet még szebbé lehet tenni, s akkor már nem csak virágokról van szó.

Pinkafőn is így történt. Az elmúlt évtizedekben a város - polgárai öntevékeny városszépítő munkája nyomán - már eléggé virágossá és gondozottá vált. Ekkor, 2001-ben határozta el a város önkormányzatának képviselő testülete az Entente Floreal mozgalomhoz történő csatlakozást, s megpályázták a mozgalom díját. A képviselő testület bizottságot alakított a tevékenységek koordinálására. A kezdeményezést Burgenland tartomány azzal támogatta, hogy utólagos elszámolás alapján megtérítette a polgárok beruházásának 40 %-át!

Ami ezután néhány hónap alatt Pinkafőn történt, az egyszerűen fantasztikus. A képviselő testület kezdeményezésére a város lakói 100.000 tő virágot ültettek, háromszáz épület homlokzatát újították fel, újjávarázsolták a parkokat, a járdákat, a parkolókat, a szökőkutakat, lényegében mindent. Aki ma körbesétál a városban, minden négyzetcentiméteren az ízlés, a szeretet és a gondoskodás egyértelmű nyomait tapasztalja.

A látottak és hallottak mélységesen elgondolkodtattak. Első gondolati reakcióim az értetlenségé voltak: mi értelme lehet előbb-utóbb elhervadó virágokba ennyi pénzt ölni, különösen – tartományi hozzájárulás formájában – az „adófizetők pénzét” erre költeni? Vendéglátóim szerint az ott lakók számára a legfontosabb a kulturáltabb környezet, de az idegenforgalom számára sem érdektelen, hogy a város hogyan néz ki. Még ez utóbbi érvet is elégtelennek éreztem, hiszen attól, hogy „jobban élhető” környezetet kínál a város lakóinak, még nem nő szükségszerűen idegenforgalmi vonzereje.

Azt hiszem, a titok nyitja valahol máshol van. Pinkafő lakói sem dobják ki az ablakon a pénzt, legkevésbé nem saját 60 %-ukat, s képviselőik sem kezdeményeznek olyan projektet, mely csak „viszi” a pénzt.

Mi történt valójában? Pinkafő vezetői kezdeményeztek egy projektet, mely egyrészt jelentős, korábban nem szokásos mértékű keresletet támasztott egy sor szolgáltatással szemben. Lássuk csak: virág, festék, szerszám, aszfalt, építőanyag, kertészeti tervezés, kivitelezés, környezet tervezés és kivitelezés, épület felújítás stb. A város lakói által a projekt keretében kifizetett költségek vállalkozói bevétellé, adóvá, személyes jövedelemmé és ismét csak adóvá konvertálódtak. E cikk keretében nehéz lenne áttekinteni, hány és milyen profilú vállalkozás juthatott a megszokott üzletmeneten felüli megbízásokhoz, s e vállalkozások bevételéből, profitjából hány pinkafői és környékbeli polgár jutott több vagy biztosabb jövedelemhez. Csak az osztrák adórendszer részletes ismeretében lehetne utánaszámolni annak, hogy a városi, tartományi és országos költségvetés hogyan részesedett mindezekből a költségekből és bevételekből, de – azt hiszem – joggal feltételezem, hogy a teljes projekt végelszámolásakor egyik jövedelemgazda sem szomorkodott. Kérdés az is, van-e egyáltalán értelme „végelszámolásról” beszélni. Hiszen az érintett szolgáltatások iránt nem csak egy egyszeri alkalommal, hanem tartósan növekedett meg a kereslet, a virágállományt évről évre fel kell újítani, a megkopott homlokzatot most már nem lehet évtizedekre elhanyagolni, az újabb beruházások számára a meglévők megemelt esztétikai követelmény rendszert jelentenek.

Különösen érdekes a tartományi támogatás kérdése, hiszen a tágabb régióból gyűjtött adópénzek elköltésének nyilván számos más lehetősége is lett volna. Az igazi kérdés az, hogy a versengő tartományi célok között volt-e még egy olyan, amely 40 % tartományi adópénz befektetéséhez 60 % lakossági forrást tudott volna mozgósítani. Ez az igazi fantasztikum!

De ennek az egész történetnek van egy egészen más dimenziója is. Az Entente Florale projekt megvalósításában részt vett a város apraja s nagyja. S nem csak pénzzel, hanem személyes munkával, gondolkodással, ötlettel, törődéssel is. Nem volt olyan civil szervezet, mely valamilyen módon ne járult volna hozzá a közös sikerhez. Ez a projekt civil dimenziója. A civil erőfeszítések jutalma a szebb, gusztusosabb, színesebb, virágosabb környezet, de ezen túlmenően a város lakóinak megerősödött szolidaritása, lokálpatriotizmusa, s az a képessége, hogy a jövőben az elért eredményeket már külső segítség nélkül, saját megerősödött igényessége okán fenntartsa és továbbvigye. Nem elhanyagolható az elért eredmények lélektani hatása sem, egy szép városban senkinek portája nem lehet elhanyagolt, s a „szomszéd kertje mindig zöldebb” effektus is abba az irányba hat, hogy a környezet szépítése most már közösen elfogadott, íratlan követelménnyé váljék.

Elgondolkodtató, hogy milyen eséllyel indulhatna az Entente Florale pályázaton egy magyar város. Az internetes információk arra utalnak, hogy volt már magyar pályázó, de nem sikerült nyomára bukkannom. Magam is tapasztaltam, hogy egyes balatoni településeken a „pinkafői folyamat” már jó néhány éve megkezdődött. De vajon számíthat-e bármely magyar település ilyen mértékű megyei vagy más, központi támogatásra? Meg kell próbálni! A megszorító gazdaságpolitikán kívül van más alternatíva is!

Egyetlen kis szépséghibája azonban a pinkafői történéseknek is volt.

A projekt kezdeményezése idején a képviselőtestület néppárti többségű volt, s a szocialista ellenzék nem riadt vissza az ellenkampánytól sem. A polgárokat arról próbálták meggyőzni, hogy a kezdeményezés haszontalan, felesleges, pazarló. És három héttel az után, hogy Pinkafő megnyerte az Entente Florale kitüntetést, majd óriási népünnepély keretében avatták fel az ezt bizonyító táblát és birtokba vették az új vagy felújított objektumokat, a képviselő választásokon a szocialisták győztek. Így tudja a politika – saját prioritásainak követése mentén – tönkretenni az emberek spontán, pozitív kezdeményezéseit. Igaz, a város továbbra is gyönyörű, s ma már a szocialista polgármester sem agitál az Entente Florale folyamat célkitűzései ellen….

dr. Locsmándi Miklós