Interjú Batta Andrással, a Zeneakadémia rekorával, 2006

A Hangjegyzet szerkesztősége mindig fontosnak tartotta, hogy a Zeneakadémiáról „első kézből” szóló információkat nyújtson olvasóinak. Ennek jegyében közöltünk interjúkat az Akadémia korábbi rektoraival: Kovács Dénessel, Ujfalussy Józseffel, Lantos Istvánnal, Soproni Józseffel, ill. a főtitkárokkal, Kedves Tamással és dr. Szekér Judittal. A jelenlegi rektor, Batta András 2004 óta tölti be e posztot. Az azóta eltelt időben megérett változások is indokolják, hogy beszélgetésre kérjük.

Rektor Úr, köszönjük, hogy számos fontos feladata közben időt szakított arra, hogy a Hangjegyzet számára információkat gyűjthessünk. Ön elismert zenetudósként került a rektori székbe. Hogyan tudja összeegyeztetni a tudósi és felső vezetői szerepeket?

Nyugodtan mondhatom, hogy kezdettől fogva tisztában voltam azzal, hogy a rektor személyének kiválasztását illetően új korszak kezdődik. Az Akadémia alapításától a legutóbbi időkig elismert zenészek, a legtöbb esetben hangszeres művészek látták el a rektor feladatait, a kevés kivétel a zeneszerzők és a zenetudósok közül került ki. A sor Liszt Ferenctől Falvai Sándorig tart. A jelenlegi felsőoktatási rendszerben azonban a rektor olyan hatáskörrel rendelkezik, mely kevés művészeti, oktatási, annál több ügyvezetői feladatot foglal magába. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valaki a rektori posztot úgy töltse be, hogy közben egy koncertező művész életét élje, gyakoroljon, fellépjen, utazzon, karriert építsen. A mai rektor élete sokkal inkább hasonlít egy nagyvállalat vezérigazgatójáéhoz, mint egy művészéhez vagy tudóséhoz.

Mindezek mögött a felsőoktatás nagyon gyors piacosodása rejlik, mely az intézmény-irányítást teljesen átformálja. Úgy tapasztalom, hogy a rektori feladataim ellátásához csak kb. 20 %-ban tudom hasznosítani az eredeti szakmámhoz kapcsolódó ismereteimet, 80 %-ban az utóbbi években megszerzett menedzseri ismeretek szükségesek.

Az egyetlen dolog, amit változatlanul folytatok, a tanítás. Nagyon fontosnak tartom a hallgatókkal fennálló, élő kapcsolatokat.

A felsőoktatás piacosodása egyúttal azt is jelenti, hogy az üzleti világgal új típusú kapcsolatokat kell kialakítani. Korábban olvasóinknak már hírt adtunk a Genie Oblige alapítványról, mely éppen ezt a kapcsolatot kívánta megalapozni. Hogy áll ez a folyamat?

Jó egy évnyi működés után kimondható, hogy az alapítvány beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Számomra azonban a dolog korábbra nyúlik vissza. Még rektori kinevezésem előtt kerültem kapcsolatba a magyar üzleti élet néhány befolyásos személyiségével, s nyugodtan mondhatom, hogy, ha ez az üzleti kör nem állott volna mögém, nem is vállaltam volna a megbízást. Tavaly szeptember és idén május között százmillió forintnyi támogatást sikerült összegyűjteni az üzleti körből. Az alapítvány vezetése arra esküdött föl, hogy az üzleti szférát mozgósítja az Akadémia támogatása érdekében. Ennek köszönhetünk mindent, ami változott az utóbbi évben. Az üzleti világból elsőrangú embereket sikerült behoznunk. Az egyik legrangosabb fejvadász cég, a Korn & Ferry ingyenes szolgáltatása révén sikerült megnyernünk Rakonczay Évát gazdasági igazgatónak és dr. Szekér Juditot főtitkárnak. A Deloitte – szintén ingyenesen – átvilágította az Akadémia gazdasági területét. Az átvilágítás sok fontos dologra derített fényt. Ennek nyomán racionalizáltuk az adminisztrációt. A meghozott intézkedések nyomán az Akadémia gazdálkodása áttekinthetővé, tervezhetővé vált, akár egy jól működő vállalkozásé. A Kovács-Réti-Szegő ügyvédi iroda szintén támogatásként látja el az Alapítvány jogi ügyeit. A Political Capital szponzorációként intézi a sajtó és média megjelenésünket. Ezek a cégek azóta is folyamatosan ellátják ingyenes szolgáltatási tevékenységüket. Jelentős támogatónk a T-Com, az EON Hungary, a CIB Bank, a Hérosz Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és mások.

Mire fordítják a szponzoroktól származó támogatást?

Projektekre és működésre. Az átvilágítás egyik fontos eredménye az volt, hogy az akadémiai képzés hihetetlenül drága. Szélsőséges példa az opera tanszak, ahol egy növendék egy féléve 1 millió forintba kerül, vagy a karmester szakunk, amelyen - külső zenekar felkérése miatt - csaknem másfél millió forint a féléves képzés „ára”. Ennyit kellene fizetnie annak a hallgatónak, aki nem az állami finanszírozási körben tanul. Évfolyamonként 90 hallgató képzését az állami költségvetés állja. Ennél persze több növendékünk van, s vannak másoddiplomások is. Különösen az utóbbiak oktatása okoz feszültséget, hiszen ők általában a legtehetségesebbek közé tartoznak, költségvetési körbe viszont csak az első diplomájuk megszerzéséig kerülhetnek. Eddig évente 100 millió forint hiányt eredményezett a költségvetés által nem finanszírozott hallgatók oktatása. Most annyit kérünk a nem állami finanszírozási körbe tartozó hallgatóktól, amennyibe oktatásuk kerül. A 2006-2007-es tanévre már a valós összegekkel hirdettük meg felvételi tervünket. Az igazán tehetségeseket a Genie Oblige alapítvány forrásaiból támogatjuk.

Hogy érinti a Zeneakadémiát az új felsőoktatási törvény?

A törvény értelmében az Egyetemi Tanács átalakult „Szenátus”-sá, melyben a professzorok, hallgatók és az adminisztráció képviselői szerepelnek. Ugyanakkor létrejött a Zeneakadémia mellett működő Gazdasági Tanács, melynek hét tagja van. Két tagot a minisztérium delegál, kettőt a szenátus. Tag a rektor, a gazdasági igazgató és a hallgatói önkormányzat képviselője. A minisztériumot Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója és Gőz László, a Budapest Music Center vezérigazgatója képviseli, az utóbbi egyúttal a Zeneakadémia tanára is. A rektornak a Gazdasági Tanács előtt épp úgy be kell számolnia az intézmény működéséről, mint egy vezérigazgatónak az igazgatótanács ill. felügyelő bizottság előtt. Végeredményben a Gazdasági Tanáccsal együtt a Zeneakadémia valóban teljes autonómiát élvez.

Erre az interjúra már a megelőző számunk megjelenése előtt sort szerettünk volna keríteni, de akkor egy amerikai út miatt már nem sikerült időt szakítani rá. Megtudhatunk valamit erről az utazásról?

A korábbi és a jelenlegi amerikai követ részéről is olyan figyelem irányul egyetemünkre, mely valóban megtisztelő, sőt: megható. Az amerikai követség ajánlotta fel és intézte az utazást. Fontosnak tartották, hogy minden ajtó megnyíljon, hogy mindenkivel találkozzam, aki a kultúra finanszírozás területén mérvadó. S valóban, a legmagasabb körökben fogadtak, s nagyon mélyen megismerhettem az amerikai megoldásokat.

Utazásom számomra valamiféle „vízválasztóvá” vált: „Amerika előtt és Amerika után”. Sok tapasztalatot szereztem, ezen belül a pozitív tapasztalatok aránya elsöprő.

Amerikában a „Liszt-Zeneakadémia” abszolút márkanév. Mindenütt tudják, ismerik értékeinket. Hihetetlenül nagy tisztelettel fogadtak mindenütt. Megjegyzem, ez nem amerikai sajátosság, Európában is mindenütt ismernek bennünket, minden szakirányú egyetemmel kapcsolatban állunk, de – sajnos – Európában a társegyetemek hasonló – bár mértékében eltérő – gondokkal küzdenek, mint mi.

Ami a kultúra finanszírozás ügyét illeti, az amerikai viszonyok gyökeresen különböznek a mienktől. Nincs kulturális minisztérium. A kultúrát az emberek személyes ügyének tekintik, minden ember maga dönthet arról, hogy milyen kulturális terméket, szolgáltatást kíván vásárolni ill. támogatni. A kultúra mégsem sorvad el, mert az amerikai emberek – rendes foglalkozásuktól függetlenül – „ügyeket szolgálnak”, s az általuk támogatott ügyekért hajlandóak személyes áldozatot hozni. Ez teljesen általános. A szegények néhány dollárral, a gazdagabbak több millióval támogatják kedvenc ügyüket. Amerikában minden fontosabb intézménynek van baráti köre, a tagok adományaikkal segítik kiválasztott intézményüket. Az emberek büszkék arra, amit támogatnak, a támogatás személyes fontosság tudatuk lényeges eleme. Pl. azért, hogy Dallasban legyen egy szimfonikus zenekar, a dallasi polgárok áldoznak.

Persze magam is tudom, hogy Magyarország nem Amerika, az ottani megoldások az ottani gyökerekből fejlődtek, s mi nem másolhatjuk őket automatikusan. Ugyanakkor a miénktől eltérő megoldásokon el kell gondolkoznunk.

Van-e olyan tapasztalata, melyet a Baráti Körünkkel kapcsolatban fontosnak vél?

Talán túl olcsónak tűnhet a következtetés, hogy az amerikai polgár „ügyszeretetét” kellene átplántálni a magyar viszonyok közé. A Baráti Kör feladata nem lehet más, mint a Zeneakadémiával szimpatizáló emberek összegyűjtése és adakozási kedvük fenntartása és bővítése. Meg kellene alkotni azt a „menüt”, amit felajánlhat tagjainak az adakozási kedv növelése érdekében. Tudom, hogy a Baráti Kör eddig is ezen fáradozott, s azt is, hogy a Baráti Körnek ehhez saját erőforrásai nincsenek, a Zeneakadémiának kell olyan értékeket felmutatnia, ill. „szolgáltatásokat” felajánlania, melyeket a Baráti Kör közvetíthet tagjai felé.

Nagy szükség lenne arra Magyarországon is, ami Amerikában nagy divat: az önkéntességre. Az önkéntes, a „volunteer” a munkájával segít. A Zeneakadémiának is sok önkéntes segítőre lenne szüksége, pl. a PR-marketing témában. Erre az Akadémiának nincs se pénze, se szervezete. Rengeteg információt kellene eljuttatni azokhoz az emberekhez, akik szimpatizánsaink, akik szeretik a zenét, és szívesen jönnek az Akadémiára. Ebben a munkában – a már jól működő profilok mellett – a Baráti Kör, azon belül a Hangjegyzet is részt vehetne. El tudok képzelni pl. egy rendszeres információ szolgáltatást „A rektor ajánlja” címmel, melyben felhívnánk a figyelmet azokra az eseményekre, melyek a zeneszerető embereket érdekelhetik, ill. amelyekben önkéntes munkát vállalhatnak. Ahhoz, hogy a Zeneakadémia még mélyebben integrálódjék a magyar társadalomba, önkéntes segítők hálózatára lenne szükség. Ennek a hálózatnak a szervezése szerintem a Baráti Kör számára testhezálló feladat lehetne.

Köszönöm az interjút.

dr. Locsmándi Miklós