Születésnap a Bach családban
Zenés jelenet
Szereplők:
Apa: Johann Sebastian Bach,
Anya: Anna Magdaléna Wülken,
Gyerekek: Johann Christian, 3 éves,
Johann Christoph Friedrich, 6 éves,
Elisabeth Julianne Friederike, 8 éves,
Gottfried Bernhard, 10 éves,
Philipp Emanuel, 12 éves,
Katherine Dorothea, 14 éves,
Wilhelm Friedemann, 18 éves.
Történhetett volna 1730-ban, március 20-án, vasárnap délelőtt Lipcsében a Bach család otthonában.
Tágas nappali szoba a Bach család lakásában, vasárnap délelőtt van, a sarokban nagy asztal, rajta hangszerek, mellette billentyűs hangszer, szék. A színpad még sötét. A lámpák kigyulladásakor a szobában a gyerekek (a legnagyobb kivételével, aki távol van) hancúroznak, óriási a zűrzavar, visongás, a szoba közepén kavarog a csapat, mindenfele játékok. Hamarosan kivágódik az ajtó és beviharzik az anya, aki gyengéden, de határozottan rendet csinál, lecsillapodik a zűrzavar.
Anya: Hát itt meg mi folyik megint, azonnal hagyjátok abba … látjátok milyenek vagytok, csak egy pillanatra hagylak itt benneteket, hogy utána nézzek az ebédnek, s máris mindent felforgattok … (amíg beszél, a gyerekek még egy darabig kergetőznek, visonganak, de aztán lassan elcsendesednek, az anya megpróbál rendet csinálni a szobában, leporolja a gyerekek ruháját) … Johann Christian, látod, megint előhagytad az összes játékodat, hogy fogjuk így illően köszönteni édesapátokat születésnapján … (rakodik) … Pedig tudjátok, hogy bármelyik pillanatban hazaérkezhet a délelőtti istentiszteletről … Na, szedjétek össze magatokat … (a gyerekek is igazgatják magukat, ruhájukat, frizurájukat) … Az a szerencsénk, hogy a mai istentiszteletre írt kantáta egy kicsit hosszabb a szokásosnál, alig tudtam időben befejezni a sok kottamásolást ... Na gyertek, talán még van időnk, hogy még egyszer elpróbáljuk … gyerünk, gyerünk, elő a hangszereket, sorba, sorba, egyenként …
(A gyerekek az asztalhoz mennek, mindegyik magához veszi a saját hangszerét, aztán egymás mellett felállnak, mint az orgonasípok. a legkisebbnek nincs hangszere, ő vezényelni fog).
Anya: Na lássuk csak, Johann Christian, hogyan fogsz beinteni a zenekarnak? (a kicsit a többiekkel ferdén szembe állítja, úgy, hogy ő is vele szemben állhasson, és mutatja a beintő mozdulatot) … na, hogyan is, … így, ni, nagyon jó lesz, … s hogyan fogsz vezényelni, nagyszerű, pompás, … jól van, csak figyelj majd nagyon jól ! Most te következel, Johann Christoph Friedrich, … tudjátok, ha valami közbe nem jön, az ünnepre hazajön legnagyobb testvéretek, Wilhelm Friedemann is, aki Drezdában a Zsófia templom orgonistája (a gyerekek felvisítanak örömükben).
(A gyerekek betanultak egy zeneszámot, s most az édesanyjuk irányításával egymás után mindegyikük „felmondja” a szólamát. Johann Christoph Friedrich egy triangulumon egyszerű ritmuskíséretet játszik, a többiek kisebb-nagyobb furulyákon, hegedűn, csellón és zongorán, ahogy a szereposztás lehetővé teszi. Az édesanya sorra szólítja elő a gyerekeket teljes keresztnevükön, azok szépen, komolyan eljátsszák szólamukat. Az anya javítja, dicséri őket, az éppen nem játszók rendetlenkednek, lökdösődnek, nevetgélnek, az anyjuk időnként ráncba szedi őket. Közben, amíg Gottfried Bernhard játszik, harangszó hallatszik, GB is abbahagyja, a többiek is felfigyelnek.)
Anya: Halljátok, harangoznak, vége az istentiszteletnek, mindjárt itt lesz édesapátok, igyekezzünk (Folytatják a próbát.)
Anya: (Amikor már mindenki eljátszotta a saját szólamát), … most akkor játsszátok el együtt, … na, gyertek, foglaljátok el helyeiteket, (elhelyezkednek félkörben) hol vagy kicsi Johann Christian, gyerünk, karmester nélkül nem lehet, állj ide, … így … és akkor kezdődhet is (saját mozdulataival is segíti a kicsit, aki beintene a többieknek, de ekkor betoppan Johann Sebastian,a próba leáll).
Apa: Húúúúú, szervusztok, hol az az ebéd, farkaséhes vagyok … (a gyerekek hozzá rohannak, a nyakába ugranak, s ahogy sikerül őket lefejteni magáról, körülnéz, próbálja megfejteni, mibe csöppent), … drága Anna Magdaléna, … gyerekek … mi folyik itt, … aha … már értem, … (cinkos mosollyal) szóval ti készültök valamire …
Anya: Bizony, bizony, eltaláltad Johann Sebastian , készültünk. No, gyerekek, mivel készültünk ? Bemutatjuk édesapátoknak ? (a gyerekek hangos örömujjongással helyeselnek), no, akkor sorakozó!
A gyerekek ismét hangszereikért mennek, elfoglalják helyeiket, az édesanya középre vezeti a kicsi Johann Christiant, beállítja a kezét a beintéshez, hátralép, majd szóval vezényel, … egy, két, három, a kicsi beint, és elkezdődik a zene. Amíg a produkció tart, az anya az apa mellé sétál, belekarol, s mindketten nagy kedvteléssel nézik a gyerekeket. Kifejezetten jó, ha valamelyik gyerek bakizik, mert azt a szülők észrevehetik. A produkció végén a szülők tapsolnak, a gyerekek gyorsan leteszik hangszereiket az asztalra, és Isten éltessen sokáig kiáltásokkal rohannak az apjukhoz, aki egyenként homlokcsókkal köszöni meg a köszöntést. Ebben a pillanatban postakürt hangja hallatszik kintről.
Anya: Halljátok, itt a postakocsi! … (mindannyian megállnak, kifele figyelnek, kintről ismét postakürt hangja hallatszik, majd távolodó lódobogás, aztán közeledő, sietős léptek, aztán felvágódik az ajtó és belép Wilhelm Friedemann, a nagy testvér úti ruhában nagy utazótáskával. Ismét nagy ováció, előbb a szüleit, majd a testvéreit öleli meg, majd táskáját az asztalra vágja, sietősen kinyitja)
WF: Hoztam valami ajándékot a mai ünnepre. Valamit, amit most együtt adhatunk át (a táskából egy csomó kottapapírt vesz elő, egyesével megnézi és valamelyik testvérének odaadja), … gyorsan nézzétek át, nem nehéz, ezt lapról le tudjátok énekelni, a szöveg különösen egyszerű, én meg majd a házi orgonán ... (a gyerekek lázasan olvassák saját kottájukat, s lassan jelzik, hogy rendben), … na, mehet ? ... (megvárja, míg mindegyik felnéz, egymás mellé rendezi őket, majd az apjához fordul). Kedves édesapám, születésnapod alkalmával minden jót kívánok-kívánunk ezzel a kis játékkal.
(WF az orgonához ül, hangot ad, beint, és a gyerekek eléneklik a köszöntőt. A szülők elégedetten hallgatják, s amikor vége van, lelkesen tapsolnak, a gyerekek ismét apjukhoz futnak egy ölelésre, majd JS kibontakozik a gyerekek gyűrűjéből, s előhúz valamit a kabátja mély zsebéből.)
Apa: Nézzétek, milyen ajándékot kaptam az istentisztelet előtt. Mert a Tamás Templom cantoratusában is tartottak egy kis köszöntőt. A nagyságos superintendens úr mondott néhány köszöntő mondatot, és átnyújtotta ezt a kis csomagot. Tudjátok-e mi van benn?
(Körülveszik, nézik, forgatják, kérdezgetik, mi ez? mi van benne? megint hangzavar támad).
Apa: Valami divatos csemege van benne, amit még soha nem láttam, nem kóstoltam, de most majd megkóstoljuk. Kávébab a messzi Amerikából. A Superintendens úr már próbálta. Azt mondja, a kávébabot forró platnin feketére kell pörkölni, aztán meg kell darálni, s vízben meg kell főzni, meg kell inni. Azt is mondta, hogy a fekete kávé keserű leve frissítő hatású., sőt a zeneszerzőknek különösen jó, mert ihletet ad, A superintendens úr viccelődött is velem, hogy, ha sok kávét iszom, még több zenét fogok tudni szerezni. Meg is ígértem, hogy, ha ez így igaz, akkor fogok írni egy kávé kantátát …
Elisabeth Julianne Friederike: (csalódottan) … én azt hittem, valami finom ennivaló, de hát, ha csak zeneszerzőknek való, meg keserű is, … inkább énekeljük el még egyszer … (a többiek is átveszik az ötletet, majd újra rendeződnek, s most már beintés nélkül újra eléneklik. amikor vége, a szülők ismét tapsolnak)
Anya: Nagyon szép volt gyerekek, de most már gyerünk ebédelni, mert kihűl sok ünnepi finomság, gyerünk kezet mosni, aztán gyorsan az ebédlőbe ... (a gyerekek örömmel, visítozva tülekednek ki az ajtón, a szülők ketten maradnak). Drága Sebastian, én is készítettem neked valami ajándékot (az asztalhoz megy, ahol kis csomagban már elő van készítve) ez egy új írókészlet, tollak, hegyezők, finom kínai tinta és sok-sok kottapapír, hogy mennél több szép zenét írhass … kávéval vagy anélkül.
Apa: (vállánál átöleli a feleségét, és így a színpad elejére jönnek, közben mondja): Drága Magdalénám, szívemből köszönöm, s köszönöm a gyerekek produkcióját is, … tudom, mint mindig, Te voltál a lelke az egésznek. … De tudod, mi jutott most eszembe ? Az éjszaka érdekes álmom volt. Egy távoli ország, ha jól emlékszem, Magyarország zeneszerzőjével beszélgettem, egy ezüstös, vállra omló hajú, rövidre nyírott bajuszú, szigorú szemű emberrel beszélgettem a gyerekek zenei neveléséről. Azt magyarázta, hogy nemcsak anyanyelvünk van, hanem zenei anyanyelvünk is, és a gyerekek zenei nevelését már születésük előtt kilenc hónappal el kell kezdeni. Ráadásul ez a furcsa zeneszerző azt monda, hogy 200 évvel később élt, mint mi, és tudott a mi zenész gyerekeinkről, Philipp Emánuelről, Wilhelm Friedemannról, és a kis Johann Christiant is említette. ... Azóta is, egész délelőtt ez a furcsa álom jár a fejemben. Ugye, drága Magdaléna, mi jól csináljuk ezt a dolgot a gyerekek zenei nevelésével ?
Anya: Hát ... én úgy gondolom, ... igen, ... biztosan, ... ha még kétszáz év múlva is ismerik a zenész Bach gyerekek nevét ...
A játék valóság alapja annyi, hogy valóban éltek egy időben a szereplő Bach gyerekek, s születési sorrendjük is korrekt (kivéve a két legnagyobbat), de életkoruk már nem. Tény az is, hogy WF az, aki elsőként került ki a családból és vált önálló muzsikussá, a legkisebb gyerekek életkorát illetően a lipcsei jelenlét is reális. Minden más fikció.
A játék díszletigénye minimális, elegendő egy asztal a sarokban. Ha akad egy rendes szintetizátor, az szerepelhet csembalóként is, házi orgonaként is, tud postakürtöt és lódobogást utánozni. Ha nem, másképpen is meg lehet oldani.
A korabeli ruhák visszaadása nagyon nehéz lenne, de nem is szükséges. Elegendő minden gyereknél egy jól látható jelzés, pl. egy-egy - mindegyiknél más színű - selyem nyakkendő-bokréta. Az anya ruházatának jelzésére elegendő a földig érő, hosszú, bő ruha. Az öreg Bach jelmezéhez nagyon jó lenne egyetlen rizsporos paróka, amit esetleg kölcsönözni vagy vattából formázni lehetne.
Elképzelhető, hogy a két felnőtt és a nagy fiú szerepét nem gyerekek játsszák.
A zeneszámok a gyerekek képességeihez illesztve választhatók a Bach repertoárból.